Egyszer felnövünk – novella

Egyszer felnövünk


A Tisza partján fekvő faluban az égvilágon semmi különös nem volt. A partjában sem. És Petiben sem, aki a parton állt. Mégis ez volt a legintenzívebb emlék, amit Emma megőrzött emlékezetében.
Peti egy faágat dobott a folyóba, amit az lomhán elragadott, és vitte dél felé. Emma szíve összeszorult. Délre indult ő maga is. Itt hagyja Petit, a falut, a gyerekkorát.
Peti megfordult. Izmai minden rezdülésében érezni lehetett a haragot.
— Menj már! — üvöltötte. — Indulj!
— Ami köztünk van… — hebegte Emma. A fiú könnyedén félresöpörte a szavait, és tovább kiabált:
— Nincs köztünk semmi. Ne írj! Én se fogok. Kitöröllek a mobilomból, letöröllek az ismerőseim közül. Kitöröllek az életemből!
Ha Emma nem ismerte volna úgy, észre sem vette volna a kétségbeesést Peti haragja mögött.
— Még nem késő, hogy… — próbálkozott újra Emma, de Peti most sem hagyta beszélni.
— Eszedbe ne jusson! Menj már! És nehogy várj rám! Végeztem veled.
Peti visszafordult a Tisza felé. Emma már nem láthatta komor tekintetét, ahogy a vizet mustrálta. Visszaballagott az útra, megragadta kerekes bőröndje fogantyúját, és tétova léptekkel megindult az állomás felé.
Peti tényleg nem volt hű Emmához. Bár a fiú minden csatornát átvágott kettejük között, Emma kerülő úton sok mindent megtudott róla. Minden közös ismerősük az egyéjszakás kalandjairól mesélt.
Így hát Emma is elhatározta magát. Nyitottan fogadta a férfiak közeledését, és néhány hét után bele is bonyolódott egy kellemes kapcsolatba Ferivel, a mindig kedélyes pincérrel.
Feri abban az étteremben szolgált fel, amely a legízesebb ételeket kínálta azon éttermek sorában, amit Emma megengedhetett magának. Feri kedves volt és elbűvölő, és fél év múlva beköltöztette magához Emmát.
A rákövetkező héten történt, hogy egy lány csengetett be hozzá. Bár ismerősnek tűnt, először nem tudta hová tenni. Annának hívták. Egy évvel alatta járt a gimiben.
— Persze, persze — mondta Emma. — Most már emlékszem.
Anna zavarát látva két poharat tett kettőjük közé az asztalra, majd némi brandyt töltött beléjük. Anna nagyot kortyolt az italból, mielőtt belevágott.
— Peti miatt jöttem — tőrt fel belőle a szó. Mintha egy csap nyílt volna meg, áradtak Emmára Anna szavai. — Azt tudod, hogy nem volt hű hozzád. Ő akarta, hogy tudd ezt. Azt akarta, hogy ne fogjon vissza a múltad, hogy csak a kutatásoddal törődj. A világon mindennél fontosabbnak tartja, amit csinálsz. De nem minden úgy van, ahogy hiszed. — Anna most lerakta a poharat, Emma keze után nyúlt, és mélyen a szemébe nézve folytatta: — Ha nagyritkán haza is visz egy nőt, azt folyton Emmának szólítja. Aztán, ha kedvét lelte benne, otthagyja az éjszaka közepén. Felül a tragacsára, és elszáguld a Tisza partra. Azt mondta, ott hagytad el őt.
Emma arcán megrándultak az izmok. Szavakat keresett, de mielőtt meglelte volna őket, Anna folytatta:
— Megáll a parton, olyan közel a folyóhoz, hogy a víz a nadrágját mardossa. Komor szemmel nézi a Tiszát. Az arca elborul, meg sem hallja a közelében lévő hangokat.
— Honnan tudod mindezt? — kérdezte Emma. Szemei ide – oda cikáztak, akárcsak a gondolatai. Anna makacs hallgatása mindent elárult.
— Velem jössz? — pattant fel Emma. Hangja szelíd volt, de sürgető. Anna biccentett egyet, aztán kis szünet után még kettőt. Emma felhúzta, és már rohant is ki vele a házból.
A falu előtt Emma lekanyarodott a part irányába. Anna kérdő tekintetére megrántotta a vállát.
— Ha nincs a parton, nincs miért aggódnom — mondta.
A part üres volt. A két lány jó messze ült le a víztől, láthatták az úton közeledőket. A gyér forgalom és az éjszaka neszei elringatták őket, egy teherautó éles dudájára riadtak fel. A megrakott kamion gyorsan szelte a kilométereket. Vele szemben egy motoros közeledett őrült tempóban. A motor kerekei megcsúsztak a vízzel pettyezett aszfalton. A jármű vészesen sodródott a kamion felé.
Emma felsikoltott. Rohanni kezdett. Anna bénultan figyelte a jelenetet.
A motoros visszanyerte az uralmat a járműve felett, egyenesbe hozta azt, és tovább száguldott. A teherautó is elhajtott megállás nélkül.
Anna végre felocsúdott, Emmához szaladt, és belécsimpaszkodott.
— Mi volt ez? — kérdezte értetlenül.
— Petinek zöld motorja van — mondta tompa hangon Emma.
Ekkor a kanyarban feltűnt egy zöld motor is. Ahogy utasa kiszúrta a lányokat, gázt adott. Alig lépte túl a sebességhatárt. Melléjük érve leszállt, közben le sem vette szemét Emmáról. Slusszkulcsát sisakjával együtt Annának nyújtotta, de végig Emmának beszélt:
— Nekünk még dolgunk van — mondta. Tekintete komoly volt, mégis boldogság sugárzott belőle. Emma érezte, hogy nem Peti többé, hanem Péter. Péter, akivel végre megoszthatja az életét.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s