7. rész

hunt-2169805_1280

Magyar kaland – 7. rész

AZ ORVVADÁSZ

Írta: Saláth Barbara

Krisz kedvtelve nézte a távolodó Aurórát. A lány ringó csípője megfűszerezte reggeli vágyait. Elmosolyodott a gondolatra, hogy ezzel a tüneménnyel éjszakázott. Az órájára nézett, és meglepve vette tudomásul, hogy már hét felé jár. Jó fáradtak lehettek, ha nem keltette fel őket a hajnal hidege. Persze ő maga már sok éjszakát töltött a szabadban, akár sátor nélkül is, de nem hitte, hogy a lány is így el tud lazulni.

Feltápászkodott, és az ellenkező irányba indult. Javában végezte a dolgát, amikor meglátta az út szélén veszteglő autót. A jó szerencsénk ‒ gondolta.

A kocsinál senkit sem talált. Sajnálattal látta, hogy kétülésessé alakították: a hátsó utasteret hálóval leválasztották, és egybenyitották a csomagtartóval. Ahogy jobban szemügyre vette a rakteret, reményt adott neki, hogy csak lezárt ládákat lát. Azokon elüldögélhetnének Aurórával a következő településig. Az egyik láda fedele ferdén állt, látni engedte tartalma egy szeletét. A férfi először arra gondolt, hogy csak a madármániája miatt van, de mindjobban meresztette a szemét, a láda tartalma annál inkább formát nyert. Amit egyértelműen felismert, az két törpe vízicsibe, és egy vörösnyakú lúd teteme volt. Ennek a háromnak az eszmei értéke Magyarországon megvan úgy egymila. A feketepiacon többet adnak érte. És akkor az a másik sem közönséges veréb, hanem egy sziki pacsirta.

Krisztián felegyenesedett, hogy a lányhoz siessen. Figyelmeztetnie kell, nehogy felhívja magukra figyelmet.

‒ Non ti mouvere! ‒ hallotta a karcos férfihangot a háta mögül. Nem értett olaszul, de megállt, vállmagasságig emelte kezeit, és a férfi felé fordult.

‒ Arra gondoltam, elvihetne engem egy darabon ‒ próbálkozott az angollal figyelemre sem méltatva a másik kezében ringó vadászpuskát. ‒ Cserbenhagyott a motorom. Örülnék, ha kitenne a következő lakott helyen. ‒ Meglengette a slusszkulcsot, hogy bizonyítsa állítása igazát. ‒ Maga valami futár ezekkel a nagy dobozokkal? Mi van bennük, iratok, porcelán, gyerekjátékok?

Hiába rizsázott, az orvvadász nem dőlt be neki.

‒ Persze, elviszlek ‒ felelte ő is angolul. Száját olyan torz vigyorra húzta, hogy Krisztián sejtette a rá váró borzalmakat. Már tessékelte volna a kocsiba, amikor meghallották Auróra kiabálását.

‒ Nahát, a barátnőm már rám is akadt ‒ rögtönzött a madárvédő. ‒ Köszi, akkor nem is kell a fuvar!

Az olasz azonban Auróra felé irányította a puskája csövét.

‒ Befelé! ‒ parancsolta szárazon.

Auróra felsikított, ahogy meglátta a rá meredő csövet.

‒ Avanti, avanti! ‒ türelmetlenkedett az orvvadász elfelejtve, hogy az angol a közös nyelvük. Idegesen meresztette a nyakát az erdő mélye felé. Krisztián ezt jó jelnek tartotta, de még nem tudta, mit kezdjen vele.

Az olasz, miután alaposan lezárta a rakoncátlan ládáját, a raktérbe parancsolta a fiatalokat, de így sűrűn hátra kellett fordulnia, hogy szemmel tarthassa őket. Ők pedig elég okot adtak a nyugtalanságra. Állandóan nyüzsögtek, azt játszva, hogy kényelmetlen a hely. Aztán lehuppantak a padlóra, és nagyokat szitkozódtak. Végül Krisztián megint a dobozok tartalma iránt érdeklődött. A zsivány tanácsosabbnak látta maga mellé ültetni a két magyart.

Krisz addig helyezkedett, míg sikerült középre szállnia. Vég nélkül dőlt belőle a szó be-bevonva Aurórát is a beszédbe. Az orvvadász agya telítődött az ingerekkel, kezdte figyelmen kívül hagyni a férfit.

Az olasz hosszan a visszapillantó tükörbe bámult. Bár a puskacső Krisztiánra szegeződött, a madarász tudta, hogy jobb alkalmuk nem lesz. Megragadta a fegyvert, és teljes erejével támadójuk állába csapott vele. Az orvvadász megszédült, Krisztián újra ütött. Az olaszt keményfából faragták, még mindig magánál volt. A két férfi birokra kelt a fegyverért, az autó szép lassan megindult az utat szegélyező vízmosás felé. Auróra átnyúlt Kriszen, és megkaparintotta a kormányt. Visszairányította a kocsit az útra, és megpróbálta ott is tartani, amikor őt is elérte egy ütés. Meg volt győződve róla, hogy eltörött a karja, de csak szorította a kormányt.

Végül Krisz kerekedett felül. Kitárta az ajtót, és kituszkolta elrablójukat. A férfi végigterült az aszfalton, de még lélegzett. Krisz megfordította az autót. Az olasz felé száguldott. Még idejében eresztette el agyát a harci révület. Az utolsó pillanatban elrántotta a kormányt, és kikerülte a bűnözőt.

‒ Krisz, miért visszafelé megyünk? ‒ Auróra hangját áthatotta az izgalom feszültsége.

‒ Valakik elől menekült ez a féreg.

‒ Biztos jó az nekünk, ha megtudjuk kik elől? ‒ kérdezte a lány elbizonytalanodva. ‒ Van egy autónk. Keressük meg a többieket, amíg körözni nem kezdi a rendőrség!

‒ Senki sem fogja bejelenteni a lopást. A ládákban védett madarak tetemei vannak.

‒ Az összesben? ‒ fordult hátra meglepetten Auróra. ‒ Képtelenség, hogy ezeket mind egyedül rakta volna tele.

‒ Akkor már tudjuk is, kik elől futott ‒ értett egyet Krisztián.

folyt. köv.

#folytatásos regény

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s