8. rész

Tenger és búcsú

Írta: Szamilák Tünde
– Ébresztő! Jó reggelt! – mosolygott Ella a kócos hajjal ébredező fiúra – szereztem kávét és kekszet. Bár a vámtiszt szerint ez nem egy hotel, és ők nem azért vannak itt, hogy minket etessenek. Végül megegyeztem vele, hogy kifizetjük, csak ehessünk végre normális reggelit. Rendes volt a tag, mert elküldte az egyik kollégáját. Addig össze tudjuk magunkat szedni.
Az ily módon ébresztett Zsolt összegörnyedten feküdt az összetolt székeken. A fiú képtelen volt mosolyogni, mert minden apró mozdulata fájt. Utálta, ha nem a saját ágyában aludhatott. Ella rögtön észrevette, hogy a srác mennyire össze van törve. Nem is nagyon csodálkozott a kényelmetlen székekből összeállított ágyra tekintve. Biztatóan mosolygott rá, bár az idegesség majd szétvetette az előbb megtudottakról. Gyorsan el is mondta, amit előzőleg tudott meg a tiszttől
– Baj van! A motort megtalálták, de Auróra és Krisz nem voltak ott. Most keresik őket. Az mondta az a férfi odakint – mutatott az ajtó felé – amint a rendőrök megtalálják, azonnal ide hozzák őket. Innen együtt kell tovább menni, addig mi sem mehetünk el.
– Mi történhetett? – tápászkodott fel Zsolt ijedten.
– Nem tudom. Nekem már semmi hangulatom ehhez a nyaraláshoz. Szeretnék haza menni, elment a kedvem az egésztől. A kalandok mindig izgalmakkal vannak tele, de ez ami velünk történik, inkább szánalmas. Találjunk ki valamit kérlek, szökjünk meg, vagy kérjünk segítséget. Nem tudom melyik lenne jó megoldás, de az biztos, hogy én már nem szeretnék még egy éjszakát ebben a poros irodában tölteni és ezen a kemény padon éjszakázni. A terveink szerint már túl lennénk a sós habok első simogatásán és olvashatnék egy napernyő alatt.
Ránézett a fiúra, közben levette a szemüvegét és a zsebéből kiemelt kendővel kezdte törölgetni. Ez egy mindennapos szokása volt, hiszen otthon ilyenkor mindig beleolvasott az asztalon lévő napilapba, a friss hírek miatt. Ez a mozdulat régóta megvolt már, és bizony sosem hagyta ki.
Zsolt nézte őt, tetszett neki a lány mozdulata. Olyan, nem is tudja megmagyarázni milyen érzése volt, de jó volt. Elmulasztotta a rossz ébredés minden búját-baját. Most olyan közelinek tűnt a lány, mintha már rég ismernék egymást, pedig még csak egy pár napja voltak együtt.
Vajon Ella mit gondol őróla? Megbízik benne? Hogy legyen most tovább? Mi lenne a jó megoldás? Ránézett a lányra, és hosszas gondolkodás után elmondta, hogy mire gondolt.
– Ugye tisztában vagy azzal a fontos ténnyel, hogy a papírjaink náluk vannak! Így a szőkés gondolata ugrott. Amúgy is, szerinted meddig jutnánk? Ez nem jó ötlet. Segítséget kérhetünk, de kitől is? Nekem nincs senkim, van ugyan egy telefonszámom, amit az irodától kaptam, amikor befizettem az utat, de nem hiszem, hogy ott bárki is intézkedne. Hiszen már kaptunk pénzt tőlük, és magunkra hagytak. Várjuk meg azt a reggelit, nekem éhesen sosem jut eszembe semmi – mondta, majd a tarkójánál beletúrt a hajába és kamaszos vigyorával Ellára nézett.
A lány összeborzolta a szemöldökét, válaszokat akart.
– Mit értesz az alatt, hogy nincs senkid?- tette fel kíváncsian a kérdést – mindenki tartozik valakihez.
Zsolt nem szerette másokkal megbeszélni, hogy milyen egyedül élni. Úgy érezte, már hozzászokott. Voltak kapcsolatai, de még nem talált rá az igazira.
– Tudod, én árva vagyok. Nincs senkim. Az egész gyerekkoromat intézetben töltöttem, az volt az otthonom.
– De, mégiscsak voltak ott barátaid, nem? – faggatta a lány.
– Közülük két ember állt mindig is közel hozzám, velük tartom a kapcsolatot.
– És milyen volt az életed ott az intézetben? – kérdezett rá Ella, mert mindig sajnálta azokat a gyerekeket, akik szülök nélkül nőttek fel, és el sem tudta képzelni milyen lehet az.
– Két dologra figyeltem az életben, ez a tanulás és a sport. Elzárkóztam a bandáktól, sosem figyeltem a vagány társaimra. Talán ezért is nem voltam kedvelt az intézetben. A nagybetűs élet akkor kezdődött, amikor feleszméltem, hogy nem tudok már haza menni, mert nincs hova. Találnom kellett egy lakást vagy valami kis zugot, ahol lakhatok. Szerencsére, találtam két lakótársat a közös lakásbérlésre. Szólj, ha unalmas a történet – kérte Zsolt, és közben belekortyolt a rém rossz ízű löttybe, amit itt kávénak mertek csúfolni.
– Nem, nem, folytasd csak, kíváncsi vagyok. Egyél kekszet is, az legalább finom. Azt is elmondod, hogy miért jöttél erre az utazásra egyedül?
– Igen, ez összefügg az egyik lakótársammal. Két fiú és egy lány, mi hárman álltunk össze. ‘Bé’ így hívtuk Beát, ő találta ki ezt a becenevet.
Róla szeretnék neked most mesélni. Bé-nek rengeteg sok kalandja volt. Ritkán volt velünk, sokat utazott. Amikor néhanapján otthon volt, mi tátott szájjal hallgattuk a történeteit. Bé annyira szerette a vizet, de legfőképpen a búvárkodást. Tudod –, tört fel Zsoltból a fájdalmas emlék – azt hiszem szerelmes voltam abba a lányba, de sosem mertem közelíteni felé. Úgy láttam, hogy nem viszonozza az érzelmeimet – csuklott el a hangja.
– És, mi történt azután? ­– sürgette Ella, akit egészen meghatott a fiú őszintesége.
– Egyik nap nem jött fel a felszínre, soha nem találták meg a testét, pedig sokáig keresték. Még temetése sem volt, olyan mintha meg sem halt volna, csak örökre eltűnt az életünkből – horgasztotta le a fejét, még azt is alig vette észre, hogy Ella keze lassan rácsúszott az övére.
– Szegény – suttogta a lány.
– Ezért jöttem el erre az útra, szembe akarok fordulni a nagy vízzel, emlékezni a parton ülve arra amiket Bé mesélt. Megismerni azt a vízi világot, ami elrabolta őt, átélni a gyönyört, amit a tenger világa rejt, és ő úgy imádott. Meg akarom érteni a miértjét az elvesztésének. Szeretnék ott elbúcsúzni tőle, ahol a mély tenger magával ragadta. Nem voltam még külföldön, ez az első utam.
Ella felállt a padról és átült egy székre, a történet magával ragadta, de nem akarta az érzéseit kimutatni.
A nap egyre melegebben sütött be az ablakon, szerette a napsütést, de most nem esett jól neki. Egy frissítő zuhanyról álmodozott. Pár pillanatig nem szólalt meg, mert nem tudta mit mondjon, de tudta valamit mondania kell.
– Sajnálom, ami a szerelmeddel történt, remélem, eljutunk a tengerhez és sikerül elbúcsúznod, méltón az emlékéhez.
Hirtelen nyílt az ajtó, ez megzavarta a beszélgetést. Ella ezt nem bánta. Nem tudott már mit mondani a fiúnak.
Egy nagydarab katona lépett be, aki meghozta a várva várt reggelit. Se egy mosoly, se egy szó a férfitől, egyszerűen csak letette a csomagot az asztalra, megfordult és elhagyta a szobát.

 

A két fiatal megköszönte, és nem is foglalkoztak többet a férfi modortalanságával, hanem azonnal neki álltak a finomságok elfogyasztásához. Nagy volt a választék, gyümölcs, fasírt, saláta és még sütemény is. A finom ételek íze kezdte feloldani a rossz hangulatukat, máris más színben kezdték látni a világot. Persze ez sem tartott oly sokáig, mert valami történt odakint. Az udvarról hangos kiabálás hallatszott fel, amiből semmit nem értettek. Mindketten az ablakhoz ugrottak, és meglepetten látták a villogó rendőrautókat befordulni az épület elé.
folyt. köv.
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s