12. rész

 

Krisztián arra ébredt, hogy valaki erősen rázza. Felnyögött, majd kinyitotta a szemét, és Vaszil arcával találta szemben magát.

– Ébredjetek, indulunk! – mondta a fiú. – Öt percetek van, hogy összeszedjétek magatokat! – Azzal kilépett a konténerből.

Hangja nem volt parancsoló, Krisz mégis tudta, hogy azonnal engedelmeskedniük kell. A társai felé fordult, de már mindketten ébren voltak. Auróra rögtön odahajolt Ellához.

– Láza van! Azonnal orvoshoz kell vinnünk! – mondta a fiúknak aggodalmas hangon.

Még végig sem mondta, kivágódott a rozsdás ajtó, és a fegyveres férfi jelent meg.

– Gyerünk, kifelé! – ordította.

– Orvoshoz kell vinni! – próbálkozott Auróra, de fogva tartójuk nem figyelt rá.

– Azt mondtam, kifelé!

Szavainak a puskacsővel adott hangsúlyt, ami fenyegetően meredt a magyarokra.

Krisz felnyalábolta a félájult Ellát, és Zsolt segítségével kivonszolták a tisztásra. A lány halkan nyöszörgött, de semmit sem fogott fel az egészből.

A szabadban a férfi egyenesen Zsolt homloka közepére irányította fegyvere torkolatát.

– Nem volt a poggyászodban! Hazudtál! – kiabálta magából kikelve. – Most azonnal add ide, te féreg!

– Mi a francot akar ez tőled? – kérdezte Krisz a társától, de Zsolt hűvösen állt a puska előtt.

– Még egyszer megkérdezem, hol van az óra? – üvöltötte a férfi. A nyomaték kedvéért csőre töltötte fegyverét.

Auróra idegesen felszisszent, de tudta, hogy most tehetetlen.

Zsolt arca közömbös maradt, noha agya lázas kétségbeeséssel dolgozott. Valahogy el kell csalnia a férfit az útitársaitól, és akkor talán Auróra meg Krisz megmenekülhetnek.

– Elvezetlek oda – mondta végül ridegen. – De csak téged, ők itt maradnak!

A férfi felkacagott jeges hangján.

– Még mit nem! Majd pont te fogsz itt nekem diktálni!

– Ha kell az óra, akkor gyere velem! De ismétlem, csak mi ketten megyünk!

– Egy fenét! – kiáltott rá a férfi.

– Ellának orvos kell! – üvöltött vissza Zsolt. Úgy döntött, mással próbálkozik. – Addig nem viszlek el az órához, amíg Ella nem kap orvosi ellátást!

A puskatus teljes erővel csapódott a fiú arcába. Zsolt megtántorodott és a földre esett. Orrából, szájából dőlt a vér.

Auróra felsikoltott, és hajszálon múlt, hogy a haragos fickóra ne vesse magát. Vaszil figyelmeztető tekintete azonban visszatartotta.

– Indulunk mind! – kiáltott fel a fegyveres férfi. Borostás tokája rezgett az idegességtől.

– Állj fel, Zsolt! – sziszegte Krisztián a földön ülő társának. – Akármi is ez a hülyeség az órával, csináld, amit mondd!

– Mind meg fogunk halni! – válaszolta Zsolt, miközben hagyta, hogy Auróra felsegítse a földről.

Nem volt más választásuk, főleg mert Vaszil is elhúzott egy pisztolyt, azzal késztette mozgásra a fiatalokat. Hárman húzták-cipelték a félájult Ellát, miközben két fegyver csöve meredt a hátukra.

– Zsolt, tudod, merre megyünk? – kérdezte suttogva Auróra, mikor már jócskán maguk mögött hagyták a tisztást.

– Milyen órát keresnek, és egyáltalán hol van? – tette hozzá Krisz. Mivel fogva tartóik nem törődtek különösebben velük, amíg szem előtt voltak, bátran szólt a társaihoz.

– Az apámtól kaptam egy láncos zsebórát – kezdte feszengve Zsolt. – Azt hittem, értéktelen vacak, de ezek szerint valami nagyon fontosat rejt az apám múltjából…

– De ha számodra értéktelen – kiáltott fel fojtott hangon a lány –, akkor miért nem adtad oda neki?

– Mert az óra Budapesten van a lakótársaimnál!

Auróra dühösen káromkodni kezdett.

– Hogy fogunk ebből kimászni? – töprengett hangosan Krisztián. Próbált valami menekülőt találni.

– Azt reméltem, ha el tudom csalni a fickót magammal, ti meg el tudtok menni segítségért. Ez a Vaszil nem tűnik komoly ellenfélnek…

– Ez a hájas pacák is lazán elbánt hármunkkal! – emlékeztette Zsoltot Auróra.

– Megállunk! – adta ki a parancsot a puskás férfi.

A rabok engedelmesen leültek a földre, Ellát pedig óvatosan lefektették. Krisz a fiatal férfi arcát fürkészte. Vajon Vaszil mennyit hallott a beszélgetésből? – kérdezte magától aggódva.

Néma csöndben gubbasztottak a földön. Fogva tartójuk elégedetten húzta meg vizes flaskáját, és eszébe sem jutott megkínálni a magyarokat. Azok epekedve és gyilkos dühvel figyelték a férfit.

Egyszer csak Ella felkiáltott, majd mint egy alvajáró, felállt.

– Ella, mit csinálsz? – sikított fel Auróra, és a lány után kapott.

Unokahúga azonban csak érthetetlen szavakat motyogott, és lendületesen megindult az erdő belseje felé. Lázálma hajtotta hamis cél felé.

– Állj meg! Hozzátok vissza! – kiáltotta a puskás.

Ebben a pillanatban Zsolt is felpattant a fűből. Tekintete összeakadt Krisztiánéval. Meneküljetek! – formálta hangtalanul a szavakat, majd megfordult, és eliramodott, ellentétes irányba, mint amerre Ella szaladt.

– Állj! – kiáltott a hájas férfi. Hirtelen azt sem tudta, ki után rohanjon. Vaktában lőtt egyet.

Auróra megint felsikoltott, de Krisz határozottan megragadta a csuklóját, és Ella után húzta a lányt.

– A rohadt tetves életbe! El kell kapni mindet! – üvöltött a puskás.

– Te menj az órád után, én elkapom a másik hármat! – mondta higgadtan Vaszil. Meg sem várta a választ, Auróráék után vetette magát.

***

A láztól zavarodott, sebesült Ella határozottan rohant előre az erdőben. Krisz és Auróra alig bírták szem előtt tartani.

– Ella! Ella, állj meg! – kiabált utána unokanővére, de mindhiába.

– Ne állj meg! Valaki jön utánunk! – lihegte Krisz.

Remélem, nem a puskás fickó… – gondolta a lány, de rögtön elszorult a torka. Ha Vaszil üldözi őket, akkor a másik fazon Zsolt után eredt, és vele szemben nem sok esélye van a fiúnak. Miért, nekünk mennyi esélyünk van Vaszillal szemben? – mondta magának gúnyosan.

Erősen megszorította Zsolt kezét, és rendíthetetlenül rohantak Ella nyomában.

***

Fussatok csak! – gondolta Vaszil. – Pont jó irányba mentek! Nemsokára beérünk a városba, egyenesen a tengerparti szállodához. Ott már vár rám az a naiv kis fruska, aki azt hiszi, elvszem Kaliforniába… Hogy meg lesz lepődve, ha Amszterdamban találja magát egy kirakatban! De ez az Auróra pont jó lesz mellé… Jó kis csaj, érte is szép summát fogok kapni!

A fiú kitartóan futott a magyarok után. Igyekezett zajt csapni, mint a vadász, aki a csapda felé tereli hőn áhított prédáját.

***

Zsolt azt se látta, merre megy, csak rohant, ahogy a lába bírta. Hallotta maga mögött a férfi kiabálását, érezte, ahogy az eltévedt puskagolyók darabokat tépnek ki a fákból. Mégsem állt meg, csak futott tovább előre.

Mi a fene olyan értékes azon az órán? – töprengett. Tudta, hogy az életéért kéne aggódnia, mégsem bírt a kérdéstől szabadulni. – Még ha valamit rejtene vagy lenne benne…

A felismeréstől megtorpant. Hogy ezt akkor mennyire nem vette komolyan! Szó szerint megvan a titok nyitja!

Egy pillanattal később éles fájdalom hasított végig a karján. Odakapott: a keze csupa vér lett. A fickó eltalálta! Azonnal rohanni kezdett tovább.

– Állj meg, úgysem bírod már sokáig! – hallotta a háta mögött üldözője diadalmas hangját.

Zsolt azonban loholt tovább előre. Nem törődött a karját szaggató kínnal, összeszorította a fogait és futott. Rájött, mi kell a pasasnak, és most már semmi esetre sem hagyhatja, hogy megszerezze!

Tovább záporoztak mellette a célt tévesztett golyók. Egyszer csak elfogy a lőszered, te… – gondolta reménykedve.

Tudta, hogy ezt a futóversenyt az nyeri meg, aki tovább bírja. Sajnos azonban a férfi a testalkatát meghazudtolóan loholt a nyomában.

– Ella! – kiáltotta Auróra. Szinte már nem is törődött az őket üldöző Vaszillal.

Unokahúga azonban rohant tovább előre. Úgy hallatszott, mintha énekelne – a lázas delírium teljesen kiforgatta magából. Ella azzal sem törődött, hogy ágak tépik ruháját, haját, arcát, csak ment előre elvakultan.

– Valami nagyon nem tetszik nekem! – jegyezte meg Krisz. Hol előre nézett az eszeveszett lányra, hol a hátuk mögé. Üldözőjüket azonban csak hallotta, de sehol sem látta. – Azt hiszem, a tenger szagát érzem!

– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezett vissza Auróra.

A következő pillanatban Ella hatalmasat ordított, majd eltűnt a szemük elől.

A másik kettőben megfagyott a vér.

– Ella! – kiáltott fel Auróra. Krisztián az utolsó pillanatban rántotta vissza a meredély széléről.

Még látták, ahogy a fiatal lány teste lebukfencezik a kopár hegyoldalon, majd eltűnik a bokrok között.

– Ella! – sikoltotta újra Auróra, és hajszálon múlt, hogy unokatestvére után ne vesse magát. – Eressz! – hörögte Krisznek. – Utána kell mennem!

– De ne erre! – A fiú alig tudta visszatartani a megindult amazont. – Én is aggódom Elláért, de keresnünk kell egy lejáratot a partra! Nézd, ott egy város, valahol csak lejutunk a hegyről!

– De…

Auróra szavait egy pisztolylövés szakította félbe. A golyó kettejük között suhant el.

Krisztián a földre húzta a lányt, és riadtan forgatta a fejét. Azonban Vaszilt sehol sem látta.

– El kell tűnnünk innen! – suttogta Aurórának, majd megragadta és újból húzni kezdte.

Őrült rohanásuk nem ért még véget.

Vaszil szinte kirobbant a meredély szélére, majd lenézett a mélybe.

Neki már mindegy – mondta magának, majd a másik kettő után eredt. Eddig elégedett volt velük, pontosan arra futottak, amerre ő akarta.

***

Angéla a száját rágva állt a tengerparton. Hiába a szép környezet, a segítőkész és kedves fiúk, egyre idegesebb lett. Nem csak azért, mert a társaság egyre inkább az eltűnt négy magyarról beszélt, hanem mert késett az embere. Nagyon remélte, hogy nem verték át, és megkapja végre az összekötő ember elérhetőségeit.

Hirtelen összerezzent. Mintha pisztolylövés dördült volna valahol.

Ez hülyeség! – nyugtatta magát, miközben a szálloda mellett magasodó hegyoldalra nézett. – Vagy a füled csengett, vagy ha mégis lőttek, akkor biztosan csak vadászok lehettek. Vagy azt tilos errefelé?

Úgy döntött, nem foglalkozik a kérdéssel. Visszamerült álmaiba, és elképzelte magát a pálmafák alatt, a fehér homokon. Annyira élvezte a kitalált életét, hogy észre sem vette, mennyire eltelt az idő.

Kétségbeesett kiabálásra figyelt fel. Megfordult, és az erdő felől egy fiú meg egy lány rohant felé lélekszakadva.

– Segíts! Segítség! – kiabálta a fiú hol magyarul, hol angolul.

Angéla nagyon megijedt, de összeszedte minden bátorságát, és eléjük sietett:

– Mi történt veletek? Kik vagytok?

– Szólni kell a rendőrségnek…!

– De előbb tűnjünk el innen! Üldöznek minket! – szólt közbe a lány.

Angéla nem akart hinni a fülének. Ilyen csak a filmekben történik! Szinte fel sem fogta az egészet, a két idegen máris megragadta, és a szálloda felé kezdte húzni.

– Elmondanátok, miről van szó? – csattant fel mérgesen Angéla, mert mégsem hagyhatta, hogy akárkik csak úgy rángassák.

De választ nem kapott. A lány visszafordult a hegy felé, arra, amerről a két magyar érkezett. A fák közül egy magas, fiatal férfi lépett ki. Hideg szemeit Angélára vetette. A lány rögtön tudta, hogy őrá várt idáig.

De miért üldözött két magyart? – futott át az agyán.

Azonban nem volt ideje eltöprengeni ezen, mert a kiabálásra emberek siettek elébük a szállodából. A menedzser rögtön felismerte a két jövevényt.

– Titeket keres égre-földre a rendőrség! – mondta elképedve a férfi. – De hol a másik kettő?

– Segítségre van szükségünk! – kezdte újra Krisztián. – Ella, a társunk megsérült, lezuhant a hegy tetejéről! Valahol itt lesz a parton! A másik társunkat, Zsoltot pedig egy fegyveres őrült üldözi!

– Azonnal tennünk kell valamit! – tette hozzá harciasan Auróra, miközben megrángatta a menedzser ingét.

A körülöttük állókból rémült kiáltások szakadtak fel. Mindenki egyszerre kezdett beszélni, és időbe telt, mire a menedzser lecsendesítette az embereket.

– Először is menjünk be, igyatok valamit, aztán nyugodtan mondjatok el mindent! – fordult Kriszhez és Aurórához.

Azok vonakodva, de mégis engedték magukat elvezetni a szálloda biztonságosnak remélt belseje felé.

Angéla szó nélkül követte a csoportot. Visszanézett az erdő irányába, de már nem volt ott senki.

***

Mikor fáradsz már el végre? – gondolta kétségbeesve Zsolt. Úgy tűnt, évek óta rohan, és egy percre sem bír eltávolodni üldözőjétől. Sérült karját már nem is érezte, lábai vészesen közel voltak ahhoz, hogy felmondják a szolgálatot.

Újabb lövés dördült. Legalább a lőszerből kezdesz kifogyni – jegyezte meg reménykedve a fiú, mikor konstatálta, hogy egyre kevesebb golyó süvít el mellette.

Felkapaszkodott egy töltésen, és pár lépés után valósággal kirobbant egy útra. Egy autó elhúzott mellette, centikre kerülte el az ütközést a fáradt férfival. Zsolt szinte fel sem fogta, mi történt. Szaladni kezdett az aszfalton, majd a kanyarban egy kisteherautó tűnt fel. A sofőrje tudomást sem vett az integető magyarról.

Zsolt azonban nem hagyta lerázni magát. Összeszedte a maradék erejét, és nagyot ugrott. Érezte, ahogy az adrenalin szétárad a testében, elnyomva minden fájdalmat. Előrenyúlt, és sikerült elkapnia a teherautó platójának szélét. Maga sem tudta, hogyan tudott felmászni a ládák közé, de rögtön le is hasalt.

A rozoga lécek között látta, amikor a puskás férfi kiért az út szélére. Azonban már esélye sem volt utolérni az elrobogó autót.

Zsolt nagyot fújva terült el a platón. Egy ideig hagyta magát ringatni, talán el is ájult pár percre. Megnyugtatta a tudat, hogy az autó nem állt meg, tehát a sofőr nem vette észre potyautasát.

Aztán kíváncsisága győzött, és belepillantott az egyik ládába. Majd ijedten ejtette vissza a tetőt a helyére, és Zsolt azt kívánta, bárcsak még az erdőben futna a fegyveres elől.

***

Ella körül forgott a világ, és mindent betöltött a fülsiketítő zúgás. Érezte is meg nem is a testét mardosó fájdalmat.

Fázott. Nagyon fázott.

Aztán hirtelen mozdulatlan maradt minden, és a zúgás is lassan elhalkult.

A lány nem tudta, hol van. Nem érezte a testét, olyan volt, mintha lebegne valahol. Szája kiszáradt, inni akart, ugyanakkor hányinger tört rá.

Bárcsak láthatnám még az albérletet, amit Anna talált! – futott át az agyán. Aztán magában elmosolyodott. – Hogy miért ez jutott az eszembe!

Akarattal a családjára gondolt, majd Rudira, az apja laborjából megmentett kísérleti patkányra. Aztán arra, hogy miért hallgatott Aurórára, és miért jött el erre a fránya utazásra. Akkor most nem feküdne itt…

Nem tudta, hol van az az itt, ahogy abban sem volt biztos, hogy fekszik.

Hirtelen nagyon hiányzott neki Auróra. Sőt, Krisztián meg Zsolt is. Észre sem vette, mikor kedvelte meg a két fiút. Különösen Zsoltot, hiszen mi mindenen mentek együtt keresztül! El sem hitte, hogy ő, Kozák Eleonóra egy szinte vadidegen fiúval menekült a rendőrségről.

Arra eszmélt, hogy már nem fázik. Sőt, kifejezetten melege volt. A szeme előtt alakok kezdtek formát ölteni. Megnevezni nem tudta volna, mit lát, ahhoz túl homályos volt a kép. Majd hirtelen egy ember vált ki az elmaszatolt környezetből. Szája helyén fekete lyuk nyílt és csukódott, sötét tekintete a lány arcára szegeződött.

Ella tudta, hogy félnie kell, mégsem félt.

A pokolra jutottam – gondolta. Majd keserűen felnevetett. – Hát ilyen érzés meghalni!

Még érezte, amint valami a teste köré tekeredik, aztán becsukta a szemét és átadta magát a forróságnak.

folyt. köv.

75324-marcsi

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s