Guthné Lovasi

Fókuszban a szerzőtárs: Guthné Lovasi Tünde

 

Amikor elolvastam Guthné Lovasi Tünde könyvét, amit egyik írói nevén Városi Emeseként adott ki nálunk, akkor a mű rögtön megfogott. Egy átlagos, hétköznapi nő szenvedésekkel teli egy évét írja le, napló formájában, aprólékos részletességgel. Az utat a legsötétebb hétköznapokból, a megalázó helyzetekből, a szerencsés végkifejletig. Olyan szituációkról, amelyeket nem csupán egy erkölcsileg lezüllött férfi mellett élhet meg egy nő, de nagy gazdagságban is. Nincs különbség, talán csak az élet színfalai mások. S, hogy miként vall a szerzői kiadásban megélt tapasztalatairól?A hagyományos könyvkiadást sokan temetnék, én ebben nem hiszek – mondja. Igenis szükség van értékes könyvekre, amik self-publishing nélkül nem juthatnának el az olvasókhoz. Az viszont látszik, hogy szükség van a piac tisztulására mind a self-publishing, mind a hagyományos kiadás terén. Tapasztalatom ugyanaz, mint bárki másé, írhatok akármilyen jót, mindig lesz, aki lehúzza. És hogy marketing nélkül nincs eladás.

 Kérlek mondj magadról pár szót!

1968-ban születtem Budapesten, szüleim egyszerű munkásemberek voltak. A művészetek iránti hajlamot édesapám családjától örököltem, egyik unokatestvérem író volt (Szabó István), de akadt festő is a családtagok között.

Édesapám rossz szemmel nézte az első írói szárnypróbálgatásaimat, ami csak olaj volt a tűzre. Ma is a rossz kritikák visznek előrébb.

Férjemmel és három felnőtt gyerekemmel Vecsésen élek.

Mesélj az olvasóknak leendő könyveidről!

Rengeteg készül most is, és még több várakozik a háttérben vázlat szintjén. A szerkesztőm szerint írás helyett inkább az ötleteim eladásával kellene foglalkoznom.

Ebben a pillanatban a Szemétkirálynő című fantasy-mesét, a Térhurok című fantasy-sci-fit, az Áll a bál című kém-komédiát, a Kaleb című krimi-sci-fi-drámát, a Fotó a zongorán című pszicho-trillert, és a Szemenszedett hazugság című hamis életrajzi drámát írom Emese soron következő öt novellájával párhuzamosan, amiből valószínűleg kettőt fogok megírni, a többi témáit belegyúrom a fent említett kettőbe.

 Kérlek, hogy ossz meg a többiekkel egy marketinggel, könyvkiadással és könyvírással kapcsolatos tapasztalatot!

Ez nálam a százmilliós kérdés, amit nyilvánvalóan elbuknék. Facebook-megosztások, a bejegyzésekben kevés személyes megnyilatkozás, inkább az aktuális írások kutatásai során talált érdekességek, néha kedves képek, ritkán vélemények, általában képek, utalások a készülőben lévő írásaimra. Ritka blogbejegyzéseim megosztása, amik a már megjelent könyveimhez kapcsolódnak, és természetesen a visszajelzések, amikre roppant büszke vagyok. Plakátolni fogok nemsokára, már majdnem kész az első. Csoportokban osztom meg a könyveim híreit, ahová engedik, cikket teszek fel, email-aláírásomban szerepel a honlapom címe. A tartalomfejlesztést elítélendő módon sokszor hetekig hanyagolom.

Nyomtatásban jelentem meg először 2009 végén, majd 2010-ben egy újabb könyvem adtam ki az Ad Librum kiadónál. A velük való szakítás oka anyagi, képtelen voltam a harmadik könyvem finanszírozására, így maradt a fiók és később a Publio. Tapasztalatom ugyanaz, mint bárki másé, írhatok akármilyen jót, mindig lesz, aki lehúzza. És hogy marketing nélkül nincs eladás.

Különböző témákban, különböző néven írsz. Miért?

Az ok a témákhoz való eltérő hozzáállásomban keresendő. A külföldi névvel a kalandosabb, külföldön, vagy a Földön kívül játszódó írásaimat jegyzem, a magyarral a magyar területen játszódókat. A polgári nevem sem titok, de azt a magánéletemnek tartom fenn.

 Melyikben mennyire van benne a mindennapi „éned” akivel találkozhatnék az utcán járva-kelve, és aki minden reggel visszanéz rád a tükörben? Melyiket „írod ki” magadból, és melyik a csodásan szép, sokszínű fantáziád gyümölcse (amit csodálok)?

Számomra ez nagyon nehéz kérdés, mert mindegyik nevemben benne vagyok egy kicsit, de hogy melyikben mennyire… Stephanie Ford az örök kalandor. Ha erdőt járok, ha vendégségbe megyek, akkor ő vagyok. Imádom a nem hétköznapi kalandokat, a hegyoldalban töltött álmodozós kirándulásokat, a természet látványát, hajlamos vagyok a szembejövők mindegyikének saját sorsot költeni a kinézetük és a köszönésük alapján. Ezen a néven jegyzett történeteimben túlteng a fantáziaelem, ez az énem az univerzumok között szárnyal. Akkor is ő vagyok, ha a túlfejlett igazságérzetem belevisz a vitákba. Ki nem állhatom az arroganciát, a lekezelést, ahogy Stephanie Ford is az igazság bajnoka. Ő a legegyenesebb ember, akit ismerek.

Városi Emese földhöz ragadtabb. Ha nagy szemű idegeneket látok a sarokban motozni, hajlamos vagyok legyinteni rájuk és egy skizofrénia nevű betegségre hivatkozni. Akkor is, ha a családom összes tagja velem együtt legyint a saját skizofréniájára és ugyanazokra az idegenekre. Ez az én Emese-énem.

Emese meghunyászkodóbb, alkalmazkodóbb, ragaszkodik a szülőföldjéhez és a realitásokhoz, ugyanakkor csupa olyasmi történik vele, ami átlagemberekkel a legritkábban szokott. Ezzel a névvel is hű maradok a fantáziavilághoz, ugyanakkor az Emese-írások erősebben építenek az alapvető emberi tulajdonságokra, mint a Ford-írások.

Nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy csodálja a fantáziámat. Én meg azon csodálkozom, hogy ez másnak különlegesség. Édesanyámnak és Miska nagybátyámnak köszönhetem nagyrészt, akik kisgyerekkoromtól fogva elláttak olvasnivalóval. Előbb a Benedek Elek-mesék ragadtak magukkal, később a hetvenes-nyolcvanas évek sci-fijei. Kamaszkoromban éjjel-nappal ezeket olvastam, sokszor még a paplan alatt is. Édesanyám nem győzte elkobozni az elemlámpáimat.

Legyél szíves, mesélj egy kicsit a kezdetekről! Honnan jött az indíttatás az írásra? Milyen életesemények sodortak az írás felé?

A nagybátyám író volt. Édesapám gyakran emlegette őt, és öt éves koromban találkoztam is vele. Miután lyukat beszéltem a hasába, azt mondta: belőlem egyszer író lesz. Ez a mondat sokáig elkísért és kísértett egyszerre, míg végül nekiláttam, hogy megvalósítsam a jóslatát. Ennek már negyvenkét éve, azóta él bennem töretlenül, hogy én egyszer író leszek…

Többféle műfajban alkotsz. Melyik áll hozzád a legközelebb?
Szeretek sci-fi-fantasy keverékeket írni, de igazán kedvenc műfajom nincs. Inkább kedvenc témám, ami szinte mindegyik írásomban fellelhető: a menekülés és az újrakezdés.

Mikor és mennyi idő alatt készült el az első műved?
Öt évesen diktáltam le édesanyámnak az első versemet, körülbelül öt percet vett igénybe. Tizenegy éves koromban írtam az első novellámat egyetlen este alatt. Az első regényem tizenhárom évesen körülbelül tizennyolc – húsz nap alatt készült el, zömében matematika és fizika órákon, valamint tanulás helyett.
Azzal vitatkoznék, hogy ezek művek voltak. Inkább első szárnypróbálgatások, hogy tudjam, menni fog-e a későbbiekben.

Miből merítesz ihletet az íráshoz?

Filmekből, könyvekből, újságokból, tudományos hírekből, személyes élményekből, leggyakrabban álmokból, de gyakorlatilag bármiből. Sokszor előfordul, hogy félre kell tennem egy könyvet, mert egyetlen szava elragad. Oldalakkal később veszem észre, hogy már rég a saját ötletemen gondolkodom, az olvasottak fölött elsiklottam.

A veled történtek, főbb életeseményeid visszaköszönnek az írásaidban?
A Városi Emese néven írtakban igen. Pl. a Tündérhegy legendája egy őszi „nyaralás” után született mindössze öt nap alatt.

Van olyan személy, akinek a rád tett benyomása tükröződik a műveidben, akár a műfajválasztásban, akár egy szereplő személyiségében?
Nemere István könyveit imádtam gyerekkoromban. Lars, Don és Ariel kalandjai sokáig foglalkoztattak, és valahol a Vendég a múltból sorozat karakterei és műfaja is belőlük építkezik. Ugyanakkor igyekszem senkire sem hasonlítani, egyedi lenni a lehetőségeimen belül.

Vannak tesztolvasóid, tanácsadóid?
Természetesen vannak. Egy állandó szerkesztővel dolgozom, aki nagyon nagy segítség, és néha alkalmanként felkérek egy-egy embert az olvasásra, de csak akkor, ha bizonytalan vagyok. Mostanában nem fordult elő…

Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Minden egyes nap leülsz és írsz, vagy hullámokban tör rád? Megszerkeszted vagy hagyod szárnyalni a fantáziádat?
Mindennap vannak ötleteim, de nem tudok írni, amikor nincs köztük használható. Elsősorban önmagamnak írok, soha nem a lehetséges olvasó jár a fejemben.
Általában valamilyen mondanivaló mentén haladok, olykor ez csak a kaland, a kikapcsolódás, az, hogy ma egyik vagy másik szereplőmmel alaposan kiszúrok, aztán meglátom, hogy kecmereg ki a gödörből.
Mostanában a Szemétkirálynő című fantasy-mesét írom, ami akkora terjedelmileg, hogy muszáj volt vázlatot készítenem hozzá, de ez elég ritka. A vázlat eléggé kidolgozott, tehát ez szerkesztett regény, az írásaim többsége viszont pillanatnyi impulzusok összessége.

Szembesülsz nehézségekkel írás során? Ha igen, milyenekkel?
De még mennyire! Például nő létemre képtelen vagyok szerelmi jelenetet írni. Azt már megtanultam, hogy ha elakadok, idősíkot váltok, és meg is szűnt előttem az akadály, de két ember gyengéd együttléte nagyon nehéz feladat elé állít.

A borítóidat te tervezed, vagy szakemberekre bízod?
Is-is. Az enyém az alapötlet, egy kis grafikuslány pedig elkészíti, ahogy sikerül. A Publio grafikusa ezeken is sokat tud javítani, bár a legutóbbi borítót úgy fogadták el, ahogy beadtam.

Mi a véleményed a könyvkiadás jelenlegi helyzetéről? Miért döntöttél úgy, hogy magánkiadásban jelenteted meg a könyveidet?
Az én célom mindössze annyi, hogy ha már megírtam egy regényt, az ne kóboroljon a bitek között, elveszve a gépemen. Reménykedek, hogy lesz, akinek legalább akkora örömet okoz az olvasása, mint nekem az írása, ezért jelentetem meg őket. Ennél fogva nemigen kuncsorgok kiadóknál Egyszer megtettem, de nem válaszoltak, így nem láttam további értelmét, és díjat is eleget nyertem ahhoz, hogy a lehetőségeket meghagyjam másnak.
A magánkiadás lehetőségét jó ötletnek tartom, csak az örökké, szerzőkre nézve előnytelenül és logikátlanul változó feltételekkel nem vagyok kibékülve.
A hagyományos könyvkiadást sokan temetnék, én ebben nem hiszek. Igenis szükség van értékes könyvekre, amik self-publishing nélkül nem juthatnának el az olvasókhoz. Az viszont látszik, hogy szükség van a piac tisztulására mind a self-publishing, mind a hagyományos kiadás terén.

Mit gondolsz arról, hogy sokan úgy vélik, magánkiadásban csak azok a könyvek jelennek meg, amelyeket a nagy kiadók nem találtak kiadásra méltóknak?
Édesanyám azt tanította nekem, hogy mindenki magából indul ki. Aki a fenti mondatot mondta, nyilván ezt gondolja a saját írásáról.

E-könyv vagy nyomtatott könyv párti vagy?
Egyértelműen a nyomtatott.
E-könyv olvasót kevesen vesznek. Telefonról olvasni eléggé fárasztja a szemet, a PC meg sokat fogyaszt.

Van főfoglalkozásod? Mit szabad tudni róla, van köze az íráshoz?
Az autista nagylányomat gondozom főállásban. A szakmám tanító-informatika tanár és mozigépész. Egyikben sem dolgoztam a kötelező gyakorlattól eltekintve. Kerestem állást, de nem volt szerencsém.
A tanítóság, a mozigépészség és az íróság volt a három nagy karrierálmom. Író talán még lehetek…

Hogy viszonyul a családod az íráshoz?
Nem érdekli őket. A férjem néha megkérdezi, mennyit írtam, de hogy mit, az már nem foglalkoztatja.

Gyermeked ápolása mellett mennyi időt tudsz szakítani az írásra?
Este volna időm rengeteg, több óra is, de sokszor annyira elfáradok napközben, hogy már képtelen vagyok gondolkodni. Az autisták nehéz emberek. Azért hetente kb. öt-hat órát rá tudok fordítani.

Minek tartod magad: művészléleknek vagy gyakorlatiasnak?
Olyan művészléleknek, aki, ha kell, falat vakol, kertet gondoz, kutyát futtat, macskát cirógat.

Más művészeti ágban is tevékenykedtél/tevékenykedsz?
Mindig szerettem volna rajzolni, sajnos a szín és formaérzékem hiányzik hozzá. Szép az énekhangom, valaha karénekes voltam, ma már csak magamnak dudorászok írás közben. Régebben rengeteget kötöttem, hímeztem, gobleineztem, ma inkább horgolni szeretek.

Te magad mennyire szeretsz olvasni? Van kedvenc műfajod/íród/könyved?
Mióta megtanultam olvasni, mindig könyvek között éltem. Ha nincs más, az élelmiszerdobozok apró betűs részeit bogarászom. Minden életszakaszomban mást szerettem, Rejtő Jenőt, Nemere Istvánt, sci-fit, Stephen Kinget, Lemet, a Sztrugackij testvéreket. Most éppen a klasszikusok vannak újra soron, nemrég fejeztem be a Bűn és bűnhődést Dosztojevszkijtől. Imádom Fekete Istvánt a gyönyörű, kifejező mondataiért.
Ebben a pillanatban J. R. dos Santostól Az isteni formulá-t olvasom.
Íróként nehéz átlényegülnöm olvasóvá. Mindig résen vagyok, mindig kiszúrok apróságokat, amik megakasztják az olvasást.

Mely művek voltak rád hatással?
Gyakorlatilag mindegyik, amit elolvastam. Kettőt emelek ki, az egyik Fehér Klára Oxigéniája, ami a környezetszennyezés plasztikus leírása miatt a kedvencem. A másik egy irodalmi Nobel-díjas: Pearl S. Bucktól az Édes anyaföld. O’lan, a főhős felesége szinte már a példaképem.

Melyik a kedvenc saját műved? Melyik könyved áll hozzád a legközelebb?
Mindig az, amelyiket éppen újraolvasom. Ha a nagy egészet nézem, a félresikerült bevezetőtől eltekintve az Epizódok a sarokházból.

Milyen visszajelzések érkeztek hozzád a könyveid kapcsán?
Zömében pozitívak. Aki elkezdi a könyveimet, általában végig is olvassa és dicséri. Egyszer viszont nagyon csúnyát írtak az egyikre. Elolvastam párszor, megráztam magam, és kiadtam hozzá három folytatást. Csakazértis…

Mennyire veszed a javaslatokat, kritikákat figyelembe egy következő mű írásakor?
Javaslatok nemigen érkeznek, szerintem annyira távoli világ mindegyik írásom, hogy nehéz érdemben javaslatot tenni hozzájuk. A szerkesztőm szokott rávilágítani a problémákra még írás közben. Ezeket természetesen figyelembe veszem, és ha nem ütközik tervezett cselekményelemmel, át is írom. Ő már kezdi átlátni a világaim felépítését.

Talán nagyképűnek hangzik, hogy nehéz az írásaimhoz javaslatot tenni, de azt is figyelembe kell venni ilyenkor, hogy rendkívül zárt életet élek, ami azt jelenti, hogy a társas kapcsolataim zömében virtuálisak, vagy pedig a szűk családomra korlátozódnak.
Ilyen fokú elzártság esetén óhatatlanul torzul az ember személyisége, és ahogy telik az idő, egyre jobban eltávolodik a valóságtól.

Csakhogy amennyire rossz ez emberileg, annyira jó írói szempontból. Ez az elzártság teszi lehetővé, hogy kellő távolságtartással szemlélhessem a világot. A bírálók viszont a társadalomban élnek, így nekik minden írásom az élet egy új aspektusa. Amikor megpróbálnak mégis javaslatot tenni, sokszor nem érzik azokat a torzulásokat, amiket én előnyként használok fel az írásokban. Ha tesznek is javaslatot, az legtöbbször ellentétes a koncepcióimmal, ezért nem tudom felhasználni azokat.

Tervezel még írni? Lesz folytatás? Mik a további terveid?
Mintha azt kérdeznéd, tervezel-e levegőt venni… Az írás számomra kilépés a sivár hétköznapokból, a kényszerű bezártságból. Természetesen írok, amennyit csak tudok, mert más izgalom aligha vár rám a hátralévő életemben. Szeretek is írni, és élvezem, ha egy-egy jelenetet sikerül élvezetesen lejegyeznem. Az írás a sikerélmények kimeríthetetlen tárháza, megnyugvás, vagy épp ellenkezőleg, izgalom. Minden, ami más embernek a normális életet jelenti.

Mit tanácsolsz kezdő íróknak?
Írjanak és olvassanak sokat. És ha befejezték, kezdjék elölről.

A sokféle stílusban írt könyveid azt jelzik, hogy még keresed a neked leginkább megfelelőt, vagy éppen azt, hogy nincs „megfelelő”, mert nem lehet a gondolataidat, fantáziádat egyetlen zsáner mögé zárni?

Nem tartom magam írónak, ennél fogva nem tartom kötelezőnek magamra nézve, hogy válasszak egy műfajt és abban tevékenykedjek. Így megtehetem, hogy az első ötlet alapján dolgozom. Nem kell semmit sehová begyömöszölni, hogy megfeleljen bármilyen zsánernek. Nyugodtan átléphetem a műfaji határokat. De ez amilyen jól hangzik, annyira hátulütő is. Sokan azért veszik például a Véres lábnyomok a levegőben című könyvemet, mert kriminek, vagy paródiának hiszik, pedig szorosan véve egyik sem. Csak egy történet egy nőről, aki az első munkanapján egy új országban belebotlik a későbbi férjébe és egy mocskos, misztikus bűnténybe.
Bár elsősorban magamnak írok, előnye lehet a többféle műfajnak, hogy ezáltal több embert tudok megszólítani.

Melyik énedet szereted legjobban?

A kedves, türelmes, mosolygós énemet, aki dalolva főzi a töltött káposztát karácsonykor.

Amikor írsz, kinek a bőrébe bújsz a szereplőid közül? A saját tapasztalataidat is beleszövöd az eseményekbe?
Az írás során mindig valamelyik női karaktert szemelem ki. A Szemétkirálynőnél, amit most írok, más a helyzet. Ott sok nézőpontot alkalmazok és mindig abba szereplőbe képzelem magam, akit épp írok. Teljes mértékben egyikkel sem azonosulok, de bizonyos szempontból ők én vagyok. Saját tapasztalatok, ismerősök jellemvonásai, elképzelt reakciók váltakoznak ilyenkor, ahogy a cselekmény megkívánja. Karaktereket mindig előre alkotok bizonyos jellemvonások meghatározásával. Egyik sem áthághatatlan, hiszen senki nem fekete, vagy fehér. Az árnyalatok teszik egyedivé a szereplőket. A női karaktereim mindazonáltal erősek, határozottak, tehát elég sok van bennük belőlem.

Milyen identitás adta az ötletet az Éva naplója megírásakor? Volt valamilyen személyes alapja a történetnek, vagy csak a társadalomban előforduló élethelyzetek adták az ötletet?

Az egyik kőbányai lakótelep játszóterén két anyuka beszélgetett. Míg a gyerekeink játszottak, mi a padon ültünk. Az egyik elmesélte, milyen nehezen szabadult meg a verekedős férjétől, hetekig bujkált rokonoknál. Sajnos a legvégéről lemaradtam. Egész este azon töprengtem, hogy a nőnek hogy sikerülhetett ilyen szerencsésen megúszni a hányattatásokat. Sosem kérdeztem rá, inkább a fantáziámra hagyatkoztam. Napokon belül rám talált Szerencsés Éva alakja és az alapötlet. A megírással tizenöt évet vártam, szerintem a kitalálás idején még nem álltam készen erre a történetre.
2007-ben blogregényszerűen készült, hétről hétre folytatásokban jelent meg egy virtuális újságban, és hatalmas sikert aratott.
Éva alakja az évek során sokat változott. A játszótéri anyuka jobban hasonlított Anikóra, a veszekedős, részeges, magát sajnáltató anyára, mint a regény önfeláldozó Évájára. A szerény anya viszont jobban illett a cselekményhez, így maradt az ihletőnek Anikó kevésbé hízelgő szerepe.
Az Éva naplója nemcsak egy élethelyzet vázlata, hanem a kilencvenes évek kaotikus viszonyainak leírása is. A hivatalok útvesztője, az akkori emberek segítőkészsége, hite a fő mozgatóerő, középpontban a NŐ-vel. Egyetlen kitalált eleme van, a bírósági meghallgatás és állásfoglalás. Erről ma sem tudom, hogy megy ez valójában. Gyanítom, nem ilyen gyorsan.

 

Milyen egyéb műfajban próbálnád még ki magad? Melyik könyved okozta eddig a legnagyobb kihívást számodra? Ki vagy mi inspirál a leginkább?

Romantikus regényt még nem írtam, a Szemenszedett hazugság talán az lesz. Erről annyit, hogy négy éve küszködöm egy háromhetes szerelmes intervallum leírásával.
Az eddigi legnagyobb kihívást A végzet ujja okozta. Nem a cselekmény szövevényes volta, vagy a nehézsége miatt, hanem mert eléggé untam már a témát, le akartam zárni minél előbb. Már létezett a Szemétkirálynő vázlata, és azzal szerettem volna foglalkozni, nem egy túlhaladott témával. Mindenesetre sikerült megbirkóznom a feladattal.

Hogyan készül nálad egy könyv?

A könyvírásra úgy tekintek, mint kikapcsolódásra, szórakozásra. Sok időt hagyok az ötletek gyűjtésére. Van, hogy leírom őket, de általában inkább fejben tartom. Néha, ha a terjedelem úgy kívánja, jegyzetelek. Ezek csak apró sárga fecnik a monitorra ragasztva, egy-két mondatnyi emlékeztetők. Kivétel a Szemétkirálynő, amihez eddig körülbelül kétszáz oldal jegyzetet készítettem, és a történet fele még hátravan.

Legtöbbször mindössze a kezdőpont és a végpont van meg, ehhez jön néhány félkész jelenet, amit leírok a majdani dokumentumba, ahol a regény egésze készülni fog. Van, hogy évekkel később kerül sor a megírásra, amikor az alapötlet rég kiment a fejemből. Ilyenkor szinte nulláról írom meg a regényt, jó példa erre az Ikrek harca. Az első jelenet Dan Nortonnal két éve készült, amikor beugrott, hogy ő lesz… Ehhez el kell olvasni a könyvet. Nem fecseghetem ki, hiszen akkor le kellene lőnöm a csattanót.

Innen már könnyű, a kalandok ívén át megíródik a könyv. Menet közben kis részenként átnézi a szerkesztő, ha van észrevétele, az orromra koppint. Ezután legalább egy hónap pihentetés következik, majd átolvasom, javítom a nyakatekert mondatokat, helyesírási és vesszőhibákat, újra átnézi a szerkesztő és korrektor, végül kijelentjük, hogy ezen már csak ronthatunk.

Ki vagy mi inspirál a leginkább?

Az álmaim. Gyakran írok egy-egy álomkép alapján, pl. a Tündérhegy legendája szinte teljes egészében álomképekből épült fel. De ezek nem hétköznapi álmok, hanem olyanok, amik ébredés után is megmaradnak, és nem hagynak nyugodni. Éberen is tovább szövődnek, és mire felnézek, már megírtam belőle hét-nyolc, olykor tizennégy oldalt is.

Honnan nyered az erőt, hogy a mai könyvpiaci helyzetben, is írj és írj? Mi motivál, mit ad neked az írói lét?

Mint már említettem, magamnak írok, így a könyvpiaci helyzet hidegen hagy. Szeretetből, menekülésből, kikapcsolódásból írok. Pár hónapja még bosszantott, hogy nem jutok a könyveimmel sehová, de közben rájöttem, hogy nem is az a célom. Az sem, hogy mások írásai fölött bábáskodjak, vagy egy újabb pályázaton játsszam a zsűrit.
Az írás egyfajta titokzatos szabadságot nyújt, ami segít túlélni a bezártságot, ugyanakkor a képességeimnek megfelelő intellektuális tevékenység. Eljutok oda, ahová normális módon nem juthatnék, átélhetek millió kalandot a szereplőim által, közben fejlődik a kifejezőkészségem és a nyelvérzékem. Ez többet ér, mint a népszerűség és a gazdagság.
Olykor, ha elegem lesz az írásból, hónapokra kiszállok, a szabadidőmet olvasásra, játékra, vagy a legújabb terítőmre fordítom. Ez általában a tél második felére jellemző, amikor kertészkedni sem lehet, és a szó legszorosabb értelmében a lakás foglya vagyok (az autista lányom fél emberek közé menni, napközben vele kell lennem, mert egyedül is fél).
Ahogy szépül az idő, visszatér a kedvem, sokat vagyok a szabadban, dolgozgatok, gondolkodom, és mire beülök a géphez, tele vagyok megírandó ötlettel.
A következő kaland motivál, a következő titok, amit magam teremtek és fejtek meg.

Köszönöm a kérdéseket, élvezet volt válaszolni rájuk!

 

Guthné Lovasi Tündét kérdezők: Kocsis Nagy Noémi, Balló Attila, Lang Tünde, Horváth Éva, Karácsony Mária, Bogár Erika, Saláth Barbara, M.Szolár Judit.

A riportot eredetiben itt olvashatjátok: http://publio.hu/hu_HU/fokuszban-a-szerzotars-guthne-lovasi-tunde

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s