Sötétben

sotetben2

Fejére húzta a takarót, hogy teljesen láthatatlanná váljon. Mégiscsak jobb lett volna fogat mosni ‒ fintorgott, ahogy a megrekedt levegőt elárasztotta a szájszaga. Óvatosan megemelte a pokróc sarkát, friss légáramot engedve az arcához. A réshez nyomta a fejét, kilesett. Azonnal megmerevedett. Nem messze álltak tőle, türelmesen vártak. Körvonaluk élesen kirajzolódott a tompa háttér előtt.

Tudják, hogy itt vagyok ‒ fogta el a rémület. De még nem vették észre. Ebbe a tudatba kapaszkodva próbált megnyugodni. Kényszerítette magát az egyre mélyebb lélegzetvételekre. Nem látnak meg. Nem látnak meg ‒ ismételgette magában, míg csak el nem szédült. Mire kitisztult a feje, csatakokban folyt róla a víz. A vastag takaró alatt teste minden hője felhalmozódott. Újra megemelte a plédet. Legyezni nem mert vele, ha elég mozdulatlan marad, megúszhatja.

Hihetetlen, milyen gyorsan fáradt el a karja, aztán a lába szintén. Megint körülölelte a fullasztó anyag. Bőre ragacsossá vált az izzadtságtól, combja viszketni kezdett.

Ahogy megmozdult, keze csupasz ágyékához ért, a bugyi vonala felett. Vajon meddig kell még várnia? Zoé ágyékán ennyi idős korában már pelyhedzett a szőr. Persze, Zoé ebben ugyanúgy különb nála, mint minden másban. Zoéra mindig büszkék a szüleik, ellenben vele állandóan baj van.

A másik oldalára fordult, a falvédő felé. Kidugta az arcát, enyhülést keresett. Megrettenve kapta vissza a fejét, amikor meglátta, ahogy az ágy és a fal rése közt küzdi fel magát a parányok másik különítménye. Emberforma testük mintha kocsonyával lenne kitöltve, akadálytalanul közlekedtek akár a leglehetetlenebb helyeken is. Alaposan a takaróba csavarta magát, próbált hangtalanul zihálni. Minél inkább igyekezett megnyugodni, annál hevesebben vert a szíve. A manók vezére egy tetemes méretű, élénksárga bárdot szorongatott lehetetlenül rövidke nyelénél fogva.

‒ Látunk téged ‒ búgta vészjósló hangon a vezér. Meglendítette a bárdot, és minden erejével a kislány nyaka felé csapott. A pléd beleremegett, de szálai felfogták az ütést.

A teremtmények tanácstalanul felmordultak. Kihasználva ziláltságukat a fruska kinyúlt a takaró alól, hogy elkapjon egy parányt. A vezér másodszor is lesújtott, alig kerülve el a visszarántott ujjakat. A lány észre sem vette, hogy a sarka kikerült a pokróc alól, csak, mikor az fázni kezdett, ahogy a szoba hűs levegője a csatakos bőréhez ért. Hirtelen mozdulattal behúzta a biztonságot jelentő melegbe.

Nem olyan rég anyja még esti mesével altatta el őt. Az olvasólámpa fényében imbolygó regény papírillata, az elé vetülő csodás kalandok igézete mintha egy régvolt gyerekkor emlékei lennének. Váratlanul feltört benne az asszony hiánya, de szülei szerint ő már öreg a mesékhez, olvasson csak magának, az igazán ráfér. Ők maguk hiába tartózkodtak rögtön itt, a szomszéd szobában, egy másik, egy elérhetetlen világ részei voltak.

Anyja újabban esténként TV-t néz. A gyerek figyeli az beszűrődő zajokat, de annyi sosem jön át, hogy összeálljon a történet. A szobákat elválasztó üvegajtókon átvillódznak a képernyő fényei, elmélyítve a sötét zugok titkait. A film végén kikapcsolják a készüléket, és ekkor, a teljes sötét beálltával indulnak portyára a parányok. Tanyájuk a lányka ágya alatti parketta közeiből nyílik, innen rajzanak ki. Minden este csatarendbe állnak, de még egyszer sem fordult elő, hogy két szárnyra szakadt volna az arcvonaluk.

A bakfis zihálva hallgatózott. Figyelte a törpék csapatmozgásait. Azok csendben masíroztak, az ágy ringása viszont a segítségére volt. Mintha gyűrűt akarnának vonni köré. De annyian nincsenek! Megint csak kilesett. A lények csatasora felbomlott, ötletszerűen szóródtak szét a párnán és a lepedőn. Egyértelműen egy jelre vártak.

A kislány ekkor pillantotta meg az alvómacit. A párna csücskén hevert, a manók vonalán túl. Talpa és feneke mutatott a gyerek felé, ahogy előrehajolva vizsgálta a szőnyeget.

Ugyanabban a pillanatban az egyik apróság szintén észrevette a játékot. A többiek ugyancsak arra fordultak. A vezér a mackó felé intve adta ki a megváltozott parancsot.

Szednek ezek túszokat? ‒ futott át a kérdés a tini agyán. A féltés vakmerő tettre sarkallta. A takarót markolva a maciért nyúlt, közben igyekezett minél több lényt lesöpörni a padlóra. Egyik kezével megragadta a medve lábát, míg a másikkal a plédet szorította. Sikeresen lesodort három parányt, de a negyedik elég erős és ügyes volt, és megkapaszkodott a pokrócban. A kislány a mellkasához húzta az alvómacit, hogy érintése bátorsággal töltse fel. Szinte még el sem engedte, mikor már célba is vette a szeme előtt lengő manót. Lepöckölte az ágyneműről, egyenesen az akvárium alvó halai közé. Társai rémülten siettek a megmentésére. A fruska önkéntelen juhéj kiáltása végképp felbosszantotta Zoét.

‒ Aludnál már végre? ‒ morrant a húgára. ‒ Hihetetlen, hogy mennyit tudsz nyüzsögni minden egyes este!

https://www.wattpad.com/338269961-k%C3%ADv%C3%BCl%C3%A1ll%C3%B3k-novellagy%C5%B1jtem%C3%A9ny-s%C3%B6t%C3%A9tben

#felnőttmese  #wattpad #fantáziavilág

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s