A bátrak

A karácsonyi készülődéssel terhes hideg napokban talán jól esik egy vidám nyári történet, amely a közvetlen családomat mutatja be.

A dzsip ráérősen vitte beöltözött utasait a hegyen épült indítóállomás felé. A vezető mellett a nagydarab svéd ült. Ő volt az egyetlen, aki kényelmesen utazhatott volna, hiszen a másik három utas teljesen kitöltötte a hátsó teret. Nevetve rakták jobbra-balra lábaikat, és próbáltak összébb húzódni, hogy ne foglaljanak el többet az ülés harmadánál. De a svéd nem nyújtózott el. Öklével feszengve szorította összezárt térdeit, és jó fejjel alacsonyabbnak tűnt, mint a beöltözésnél.

Boglár 14.Az autó letért a sokak által használt erdei útról, és egy kanyargós ösvényen haladt tovább. A hátul ülők feladták az iránti küzdelmüket, hogy mindhármuknak saját személyes teret biztosítsanak. Ellazult testtel dülöngéltek minden irányba, ahogy a kocsi rázta őket. A dzsip élesen balra fordult, maga mögött hagyva egy út menti feszületet.

‒ Az utolsó lehetőség egy imára ‒ mondta a hátul ülő fickó, a svéd barátja. Amikor a nevetés elhalt, angolul is elismételte a mondatot. A nagydarab idegen is felkacagott és a kacajjal együtt messze repült feszültségének java is.

Megállt az autó, a fiú, a nő és a két férfi kiszállt. Ütemesen masírozni kezdtek az indítóállomás emelete felé. Lábuk alatt zölden burjánzott a bakonyi erdő.

‒ Mindenkitől elbúcsúztatok? ‒ kérdezte az indításvezető, miközben segédjével felcsatolták, és a biztosítóhevederrel a vastag sodronyhoz rögzítették a fiút és a testesebb fickót.

‒ Csinálok rólad pár fotót, ha idedobod a telód ‒ ajánlotta a nő a fiának, de az elzárkózott a dologtól. Most, hogy a semmi felett hasalt, csöppet elbizonytalanodott.

A fékek kioldottak, és az első páros kurjongatva és felszabadultan siklott a völgy felé. Az asszony a szupermen módjára szárnyaló fiút leste, miközben elfoglalta helyét az indítópulton.

Amikor őket is útnak engedték, feltámadt a szél, kilendítette és lefékezte a kisebb súlyú nőt, aki mellett a férfi ágyúgolyóként száguldott előre. Nem messze a céltól, egy tavacska felett, az asszony teljesen elvesztette a lendületét. Egy helyben lebegve a felszereléstől szabaduló fiát leste, ahogy az mindenféle mulatságos jelet mutogat felé.

‒ Van egy jó, meg egy rossz hírem ‒ fordult egy lánykához egy sortba és nyári ingbe öltözött férfi. ‒ Anyád fennakadt, de már mentik.

‒ Melyik a jó hír? ‒ kuncogott a lány.

‒ Nézőpont kérdése ‒ mondta az apa, ahogy összefont karjaival a tó felé fordult.

‒ A maga felesége? ‒ nyomult kellemetlen közelségbe az a fúria, aki harsányságával eddig is idegesítette az apát. ‒ Most mi lesz?

‒ Legkésőbb ősszel, ha bezár a park, úgyis leszedik. Hacsak addig darabjaiban le nem hullik magától.

A nő még sápítozott egy kicsit, aztán kénytelen-kelletlen belátta, hogy az asszonyt, aki egy hosszú kötelet eresztett le a felszerelése hasi zsebéből, perceken belül bevontatják a célállomásra. Elnyújtott á hang kíséretében izgalmasabb látnivaló után nézett.

‒ Jáók voltunk! ‒ próbálkozott a magyarral vigyorogva a svéd, miközben mind a négyen az új élménytől feldobódva hámozták le magukról a védőfelszerelést. Furcsa összetartozás-érzés kerítette hatalmába mindnyájukat. Ők négyen együtt tettek bizonyságot bátorságukról saját maguk előtt.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s