Több titoknyi közös munka

Borító - Több titoknyi távolság

Nádasi Krisz, a Több titoknyi távolság lektora cikket írt a közös munkánkról.

Újabb pisztolylövések

Hallie Nadal nem bír megmaradni a székén… megint belekeveredett valamibe, pedig a Megmajmoltak ébredése végszavával hihettük azt, hogy annak a történetnek vége van.

De nem. Saláth Barbara folytatta a makacs ápolónőből biztosítási brókerré lett, majd csimpánzgondozóvá avanzsált lány történetét, aki ezúttal… hmm, nem akarom lelőni a poént, mondjuk inkább azt, hogy kipróbál egy új szakmát! Hogy mit? A történet e-könyvben a Szívtitkok Kiadónál kapható, egy gyömbéres-diós latte áráért már most a tiéd lehet!

A szerkesztésről

A folytatás fordulatai nem annyira fejet kapkodósak, cserébe kidolgozottabb szereplőket és momentumokat kapunk. A szerző rengeteget fejlődött az első regénye óta, ez a történet picit lélekregény is, jobban belepillantunk mindenbe, ami szóba kerül.

A lektori véleményben, amit Barbara a kéziratról kért, azt emeltem ki, hogy a főgonosz gyanús már az első pillanatban, így figyeljen oda, mit ír róla. Ennek eredményeképp szerintem ember legyen a talpán, aki a regény vége előtt rájön a többszörösen csavaros megoldásra!

Barbara könyvét nem szerkesztettem, csupán lektoráltam: a véleményem alapján átírta és a Szívtitkok Kiadóhoz vitte. Barbara így nyilatkozott a közös munkáról:

Szem előtt tartva Krisz észrevételeit az első könyvem lektori véleményéből, a következő regényem még jobban sikerült, így, mivel kevesebb munkája akadt vele, mint számította, a szerkesztésben is segített.

Krisz lektorálása nélkül szegényesebb, kevésbé élvezhető történeteket nyújthattam volna át az olvasóknak.

Ha te is szerkesztőt keresel a kéziratodhoz, itt olvashatsz többet a folyamatról!

Ha pedig a regény érdekel, hadd mutassak belőle egy részletet. Jó olvasást!


A fiút Seamusnek hívták. Az iskola jó előre figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk vele, de Steve Archiro, a kutatóintézet lingvisztikusa, éppen őt hívta fel a pódiumra a foglalkozás elején, majd bevezettette Jimmyt. A gyerekek ujjongtak, ahogy meglátták a csimpánzt, aki csücsöri ajakkal puszit dobott feléjük, aztán fogait csattogtatva bólogatott. Mindannyian élvezték a műsort, egyedül Seamus őrizte meg lezser érdektelenségét.

‒ Szia, szia! ‒ jelelt mindenfelé Jimmy. ‒ Szia, hosszúhaj lány! ‒ köszönt nekem is, bár a magam harminckét évével rég túl voltam már a lánykoromon.

Egész közel engedtem Jimmyt a néma fiúhoz, amíg az egy lépést nem tett hátrafelé. Seamus arcizmai egy pillanatra megkeményedtek, de azonnal visszanyerte semmitmondó tekintetét.

‒ Ad alma ‒ jelelte neki Jimmy.

‒ Előbb a munka, alma csak azután ‒ mondtam a csimpánzkölyöknek szavakkal és az ujjaimmal.

‒ Jimmy jó ‒ biztosított a majom.

‒ J-nek hívják? ‒ kérdezte egy copfos lány, aki az első sorból figyelte a jelenetet.

‒ Az ő neve Jimmy ‒ betűztem a szót. ‒ Mindenkit a neve kezdőbetűjével jelölünk.

‒ Így válik eggyé Seamus és Susan ‒ mondta a süketekre oly jellemző fejhangon a lány mellett ülő barátnője.

Seamus, meghallva ezt, elvörösödött arccal lépett a gúnyolódó felé. Keze a pillanat töredéke alatt szorult ökölbe, és lendült a magasba. Steve a fiú vállára tette széles markát.

‒ Mondja meg nekik, hogy a következő csúfolódót kizavarom! ‒ szólt át nekem a srác feje felett.

Azok, akik hallották a lány rosszindulatú megjegyzését, és felnevetve sebesen tolmácsoltak süket társaiknak, most megszeppenve ültek vissza a székükre. A terem elcsendesedett. Seamus magára húzta eredeti nemtörődömségét, amit arrogáns lenézéssel árnyalt. Kezdett szórakoztatni a kölyök.

Jobban tettem volna, ha komolyan veszem a jelzéseit.

‒ Akarsz beszélgetni Jimmyvel? ‒ kérdeztem Seamust, ő bólintott.

‒ Kérdezd meg tőle, hogy…

‒ Kérdezd meg magad! ‒ szakítottam félbe, mire összehúzott szemmel méregetett, aztán keresztülnézett rajtam.

‒ Szoktál álmodni? ‒ fordult a majom felé.

Steve-vel összenéztünk, mert szokatlan volt az ilyen kérdés. A gyerekek olyasmikre kíváncsiak, hogy mi a csimpánzok kedvenc étele, szeretnek-e rajzolni, csupa olyan dologra, ami számukra is fontos. Vajon miről álmodozhat ez a fiú?

Jimmy izgatott hu-hu hangot hallatott, mancsa sebes táncba kezdett. Seamus próbálta követni, de arca egyre tanácstalanabbá vált.

‒ Ez nekem túl gyors ‒ mutatta.

‒ Beszéld meg Jimmyvel! ‒ válaszoltam.

Fújt egyet mérgében, ajkát is felhúzta fenyegetően. Na, pont egy tizenhat éves suhanc fog rám ijeszteni!

A csimpánz felé böktem a fejemmel, mire Seamus kimérten arra fordult.

‒ Lassan! ‒ jelelte neki.

Jimmy megismételte az előző mozdulatsort, ezúttal ráérősen, és mintha kicsit csipkelődött is volna, de mivel a gyerekek nem ismerték őt, észre sem vehették ezt.

‒ Én is szoktam menekülni álmomban ‒ mesélték a srác kezei. Úgy tűnt, az igyekezet, hogy megértse az állatot, kiszakította a valóságból, és egy olyan világba repítette, ahol rajta és Jimmyn kívül nem létezett más. Leült a földre, hogy ne magasodjon a csimpánz fölé. Bár csak egyetlen évvel volt idősebb osztálytársainál, fizikuma meghaladta a korosztályáét.

‒ Jimmy álma sokszor jó ‒ közölte a majom.

‒ Jimmy szerencsés ‒ felelte a fiú.

A majom közvetlenül elé kacsázott, átkarolta a saját törzsét, és addig bámult rá, amíg Seamus meg nem ismételte az ölel jelét. Ekkor Jimmy az ölébe telepedett, szorosan összebújt vele. A fiú végigsimított a vállán, ujjaival a sötét szőrt babrálta.

‒ Hát itt vagy! ‒ robbant a kiselőadóba egy középkorú férfi, állott kocsmaszagot hozva magával. Feldúlt képén megfeszültek az izmok.

A gyerekek felbolydultak, Jimmy elengedte Seamust, érdeklődve leste az idegent. Seamus válla előreesett, arcát a szégyen pírja öntötte el.

‒ Elnézést, uram! Nem zavarhatja így meg a foglalkozást ‒ figyelmeztettem, de a fickó keresztülgázolt rajtam, egyenest a pódiumhoz sietett.

‒ Azt gondolod, hogy másra lőcsölheted a feladataidat?! Hogy én fogom, vagy szegény anyád fogja megcsinálni helyetted?! ‒ korholta mindvégig a srácot, de mielőtt elérte volna az emelvényt, Steve az útját állta.

‒ Mit képzel? Fogja vissza magát! ‒ parancsolt rá.

Ez hatott. A férfi indulatosan fújtatott, szúrós szemmel bámult a fiára, de a meggyőződés elpárolgott a gesztusai mögül.

‒ A tanításnak rég vége. Elviszem Seamust. Dolgunk van.

‒ Egy órán belül befejeződik a foglalkozás, akkor elviheti.

‒ Írország jogállam, és nekem jogomban áll elvinni a fiút.

‒ Senki sem kérdőjelezte meg a jogait, de figyelembe vehetné Seamus érdekeit is.

A két férfi úgy feszült egymásnak, mint két rivális csimpánz. Seamus apja már-már meghunyászkodott, amikor a kölyök melléjük lépett.

‒ Menjünk! ‒ jelelte lehorgasztott fejjel.

Apja visszanyert magabiztossággal vonult kifelé, ő követte. Az ajtóból visszanézett.

‒ Sajnálom! ‒ mutatta, és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.


Szerinted visszatér Seamus a történetbe? Ha kíváncsi vagy, keresztezi-e még Hallie útját, rendeld meg a könyvet most azonnal. Nem fogod megbánni!

*Köszönöm, ha megosztod a cikket!*
Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s