Gyere haza tegnap! – részlet

Várhatóan az év első felében jelenik meg a legújabb, kis romantikával fűszerezett sci-fi kalandregényem, a Gyere haza tegnap! Ebből hoztam egy rövid részletet.

adult-2398561_960_720

‒ Professzor úr! Müller professzor!

Az irodája ajtajában Iván végre bevárta az utána loholó Patrikot.

‒ Mondtam már, hogy hagyja el ezt a professzorozást.

‒ Amíg le nem vizsgázom, kénytelen vagyok az előírás szerint szólítani ‒ zihálta a fiú. ‒ Ön is magáz engem.

‒ Bosszúból. Na, jöjjön be! ‒ Iván kitárta az irodaajtót, megvárta, amíg Patrik beviharzik rajta, aztán maga is belépett. ‒ Mi jót hozott?

Patrik az íróasztalra ejtette a dossziéját, miközben levegőért küzdött.

‒ Végigolvastam a tanulmányt.

‒ Akkor nem sokat aludhatott az éjjel.

‒ Kérem a második részt!

‒ Nincs második rész.

‒ Hiszen ez csak az információ fele.

Iván a fiú vállára tette a kezét, miközben megkerülte őt, hogy hozzáférjen a dossziéhoz.

‒ Ezek szerint maga nem csupán elolvasta, hanem meg is értette, miről szól? ‒ sandított Patrikra. Kinyitotta a mappát és egy bukósisakokat bemutató prospektust vett elő belőle. ‒ És még szórakozni is maradt energiája. Ezt nevezem!

‒ Ennyi adat kevés a biztonságos tesztüzemhez.

‒ Tegnap még úgy vélte, kész lesz a számításokkal.

Patrik maga elé húzta a dossziéját és újabb lapot vett ki belőle, amit Iván orra elé dugott. A férfi felhúzott szemöldökkel vette el tőle.

‒ Itt az áll, hogy a kapszula személyzetét némi rosszullét foghatja el. Más egyéb? Aha, itt van. Ájulás.

‒ Emiatt javaslom a bukót. Jobb, ha megvédjük a fejet.

Iván megfordította a lapot, de mivel Patrik azt a felét üresen hagyta, értetlenül nézett a fiúra.

‒ Eszerint nincs élettani ellenjavallata?

‒ Ha az adatai pontosak, nincs.

‒ Akkor mire célzott az előbb a tesztüzemmel kapcsolatban?

‒ Maga visszamegy a múltba. Tegyük fel, hogy minden a terveknek megfelelően alakul, bár azt sem értem, mi mit tehetünk, ha mégsem; szóval maga elvégzi a kívánt változtatást, aztán a kapszula szépen visszaszállítja a mi időnkbe.

‒ Dióhéjban ennyi ‒ biccentett Iván.

‒ Ez baromság! ‒ Iván összehúzta a szemöldökét és szóra nyitotta a száját, úgyhogy Patrik sietve hozzátette: ‒ Már bocsánat! Semmit sem tudunk arról, hogy mi vár az utazóra az ugrást követően. Nézze! Összeírtam néhány lehetőséget, amelyek alapján magának nagy eséllyel annyi.

‒ Kíváncsian várom.

Patrik az ujján számolt és emlékezetből sorolta:

‒ Először is: maga visszamegy a múltba, és azzal, hogy manipulálja az eseményeket, megszünteti a mi idősíkunkat. Kampec, Dolóresz, világ! Aztán mi van, ha azzal, hogy visszautazik, csak a saját múltját változtatja meg, és egy másik idősíkba tér vissza, amíg mi itt hiába várjuk, vagy esetleg ki is törlődik az emlékezetünkből. De az is lehet, hogy helyet cserél egy másik idősíkon élő énjével. Akkor, mondjuk életben marad, de a célját sosem fogja elérni. Vagy létrehoz egy paradoxont. Vagy mi van, ha találkozik a múltbeli önmagával. Vagy egy másik idősíkon élővel…

‒ Elég, elég! ‒ hallgattatta el Iván a fiút, mert az úgy belelendült a teóriák ecsetelésébe, hogy talán sosem hagyta volna abba. ‒ Nincsenek adataink, és nem is lesznek, amíg valaki el nem hozza őket a kapszulával.

‒ Tegyük fel, hogy elmegy és visszajön! Mi honnan tudjuk, hogy maga az? És maga hogyan lehet biztos abban, hogy éppen ide tér vissza?

‒ Az ugrókapszula csak ide tud visszaküldeni.

‒ Azokkal az adatokkal fog dolgozni, amelyeket még a múlt manipulálása előtt adunk meg neki. Vagy utána? ‒ simított végig fáradtan az arcán Patrik.

Iván átölelte a vállát, és kivitte magával a folyosón lévő kávéautomatához, miközben folyamatosan beszélt hozzá.

‒ Ne tegye ezt magával! Arra ott vagyunk mi Blankával.

‒ Nem beszéltem hülyeséget ‒ bizonygatta Patrik.

Iván aprópénzt dobott a gépbe.

‒ Milyet?

‒ Eszpresszót. Kösz!

Iván lehajolt a forró italért, és a fiúnak nyújtotta.

‒ Ha ettől sem tér magához, menjen vissza az irodámba! A hátsó szobában talál egy heverőt. Majd benézek, és viszek reggelit. Ami meg az elméleteit illeti, éppen a bizonytalansági tényezők miatt lesz egyszemélyes az első küldetés.

‒ Talán bölcsebb lenne akkor ugrani, amikor már többet tudunk.

‒ Nem, fiam. A jegyzet második kötete nem íródik meg magától.

#írókklubja #előzetes #scifiszületik

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s